Csongrád Megyei Ezüst Hold Szociális Egyesület

Közösen a holnapért!

enigma_festmenye.jpg                                                               (Enigma festménye)

 

Az egyesületünk azzal a céllal jött létre 2010-ben, hogy segítsük és ellásuk Csongrád megyében azokat a hátrányos helyzetben élő embereket, családokat, akiknek gondot jelent a mindennapi élelmiszer, ruházat, tisztítószer beszerzése.

 

Az egyesületünk vezetője és egyben elnöke Rácz Szabolcs, aki abból az elhatározásból alapította a szervezetet, hogy segítse az embereket, akik erre rászorulnak bármely okból kifolyólag.

 Eddigi évek során többféle társadalmi munkával, adományokkal segítettük már a családokat, illetve az egyedül élő rászoruló személyeket.

Egyesületünk tevékenységét és programjait

 az Emberi erőforrások Minisztériuma támogatja.

 

emberi_eroforrasok_miniszteriuma.jpgnemzeti_felzarkuztatasi_strategia.jpg

emet_logo_szines.jpg

                                                                      

Az egyesület célja, tevékenysége

1. Az egyesület célja: Alapvető cél a szociálisan rászoruló emberek segítése, védelme, a megélhetésükkel, egészségükkel, emberhez méltó léttel kapcsolatos jogaik érvényre juttatása, a szegénység enyhítése és felszámolása és e körben érdekeik képviselete, segítése.
a) egészségmegőrzés, betegség megelőzés,
b) szociális tevékenység, családsegítés,
c) A hátrányos helyzetű cigány kisebbségek fiataljainak felzárkóztató nevelése és oktatása, képességfejlesztés és ismeretterjesztés,
d) kulturális tevékenység,
e) gyermek-és ifjúságvédelem, gyermek -és ifjúsági érdekképviselet,
f) hátrányos helyzetű cigány kisebbségek körében élő csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése,
g) emberi és állampolgári jogok védelme,
h) a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység, rehabilitációs foglalkoztatás, munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése, ide értve az önkormányzat által átadott közfeladatok ellátását és a munkaerő kölcsönzés,
i)A munkapiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése - ideértve a munkaerő kölcsönzést is- és a kapcsolódó szolgáltatások

2. Az egyesület tevékenysége: Ezen célok eredményes végrehajtása érdekében az egyesület feladatának tekinti:

a) Az elesettek, a létminimum alatt élő szegények iránti segítőkészség, a szolidaritás erősítését.
b) A céljai megvalósítása érdekében kritikusan konstruktívan, a megyei (régiós) valamint a helyi önkormányzatokkal és kisebbségi önkormányzatokkal együttműködik.
c) Közreműködik a hozzáforduló emberek jogi tanácsadásának megszervezésében, az ügyeinek megvizsgálásában, és az illetékes hatóságokkal avló kapcsolatfelvétel során maximális segítséget, erkülcsi támogatást nyújt.
d) Segítséget nyújt a nagycsaládosok életminőségének és esélyegyenlőségénk javításában.
e) segítséget nyújt a szabadságvesztésüket letöltött szabadulóknak a társadalmi beilleszkedésben.
f) Az alkoholisták és egyéb szenvedélybetegek részére segít a megfelelő szakemberekkel történő kapcsolatfelvétel megszervezésében,majd a társadalomba történő beilleszkedésben.
g) Kiemelten kezeli a hajléktalan emberek szociális és emberi méltósághoz való életmódjuk erkölcsi támogatását.
h) Lakooságtól, magyar és külföldi társadalmi szervezetektől, vállakozásoktól adományokat gyűjt. Ezen adományokat a rászorultakhoz eljuttaja.
i) Együttműködik a haconló célú hazai és külföldi szervezetekkel.
j) Élni kíván a civil szervezetknek nyújtandó, Európai Uniós és hazai pályázatok útján elnyerhető központi és önkormányzati támogatások lehetőségeivel. A pályázatban elnyert összegeket a törvényekben, kiírásban rögzített módon regisztrálja és használja fel.
k) Az ország területén élő, társadalmilag és anyagilag hátrányos helyzetű nemzeti és etnikai kisebbségek körébe tartozó emberek, családok életminőségének és emberi méltóságának védelme.
l) Elősegíti az egyesület a munkanélküliek körébe tartozók regisztrációját, az érintetteket tájékoztatja az illetékes munkaügyi kirendeltségek címéről, ügyfélfogadási rendjéről, a regisztráció feltételeiről és előnyeiről.

Az egyesület által nyújtott szolgáltatások egyesületi tagságtól függetlenül, mindenkire vonatkoznak.

 

 

 

                





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 2
Havi: 9
Össz.: 2 941

Látogatottság növelés
Oldal: Rólunk
Csongrád Megyei Ezüst Hold Szociális Egyesület - © 2008 - 2018 - ezustholdegysulet.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »